Érted dobog.
Szia, Kata vagyok!
4 gyermek édesanyja, szociológus, dúla, szoptatási segítő.
Ahogy egyre több személyes és olvasott tapasztalatom lett a szülésről, és ahogy egyre több édesanyával beszélgettem, úgy kezdett erősödni bennem az az érzés, hogy nekem ,,dolgom van” a szülés körül. Eleinte nem tudtam, hogyan, milyen módon foglalkozzam vele azon kívül, hogy minél több információt igyekeztem gyűjteni, de főleg mások tapasztalatait próbáltam megismerni. Aztán kezdett kikristályosodni a gondolat, hogy ha igazán hasznos szeretnék lenni, akkor a következő állomás a dúlaképzés lesz: 2020 nyarán végeztem el a MoDuLe (Magyarországi Dúlák Egyesülete) dúlaképzését, amit azóta még egy Nandu-féle vajúdástámogatási tréninggel és az Anyatejút önkéntes alap- és középhaladó szoptatási segítő képzésével egészítettem ki.
Ikreink, a legkisebb fiaim most 2 évesek, így az időm nagy részét velük töltöm, azonban amennyire lehetőségeim engedik, a segítői tevékenységre is igyekszem időt szakítani.
Örülök, hogy itt vagy, nézz körül bátran.
Miben segíthetek?
Várandósság előtti, alatti, utáni konzultáció
Szülésfelkészítő
Vélemények
Mindig bátorítónak, megerősítőnek találtalak, pozitív visszajelzéseket adtál és sok megoldási javaslatot az adott problémára, és nyugodt szívvel mertem kérdezni Tőled <3
A legfontosabb, amit kaptam, az mindig az erős hátszél, hogy bízzak magamban és a kisbabámban. Ezáltal lett mindig eggyel könnyebb a szoptatás, az anyaság maga. Az, hogy mindig számíthattam Rád, ha gondom volt (ami sajnos jutott bőven), jelen voltál , eszközökkel, tanácsokkal derűvel érkeztél Hozzánk! Ha nem jöttél volna, már a 3. héten véget ért volna a szoptatás az életünkben. Önkéntességed példaértékű, amit nagycsaládos anyaként IS kitűnően, időt nem sajnálva végzel! Köszönöm
Katát régebbről ismerem már. Látva, hogy 4 gyermekes anyaként hogyan helyt áll és milyen harmóniát visz a családjába, biztos voltam benne, hogy az ő támogatására lesz szükségem mind a terhességem és a szülés alatt, mind azután. Emellett nagyon közel áll hozzám a szemlélete is.
Ő maga roppant türelmes, empatikus, hatalmas szívvel és tudással rendelkező személyiség. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mellettem volt ezekben az időkben, és a mai napig számíthatok a segítségére, ha bármi kérdésem van.
Rengeteg támogatást nyújtott a páromnak is, már a szülésfelkészítőn, majd a vajúdás alatt, messziről, de „élőben” követve az eseményeket.
Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy neki köszönhetem, hogy a nehézségek ellenére jó érzéssel gondolok vissza a szülésélményre.
Kapcsolatfelvétel
Szombathely,
Vas megye,
online
Cikkek, blogbejegyzések
A szoptatás történelmi, kulturális és társadalmi aspektusai – egy podcast összefoglalása
A nők szoptatási képességét érintő társadalmi, történelmi és kulturális struktúrák bemutatása. Az anyák saját maguk felelősek a szoptatási sikerükért? Milyen társadalmi és rendszerszintű változásokra van szükség a szoptatási utak támogatása érdekében? - Egy...
Cumizavar
Mi az a cumizavar? Hogyan alakul ki, és mit tehetünk az elkerülése érdekében? A cumizavar mint az automata váltó Nekünk, felnőtteknek nehéz elképzelni, milyen lehet a babának az, amikor cumizavarról beszélünk. Azt szoktam mondani, képzeljük el, milyen lehet az, amikor...
Top 10 könyv: várandósság, szülés és szoptatás
Nagyon sok könyv kapható a várandósság, szülés, szoptatás gyermekgondozás témájában, vannak egészen felkapottak is. Az első várandósság előtt az ember általában ez utóbbiakba botlik bele, azonban arra biztatlak, hogy lapozz bele, mielőtt megvennéd, mert lehet, hogy...
Szoptatásbarát pótlási módszerek
Olykor előfordul, hogy hosszabb-rövidebb ideig nem tudjuk vagy nem akarjuk szoptatni a babánkat, azonban azt sem szeretnénk, hogy megváltozzon a szopása. Ha valamiért tápszerrel vagy anyatejjel kell pótolnunk (a fejésről itt olvashatsz), akkor is megoldható, hogy ezt...
Szoptatás – videók
Bújod a netet, de nem találod a megfelelő segítséget? Elvesztél a szövegek és videók tengerében? Olyan szoptatással kapcsolatos videók vannak itt felsorolva, amelyek már sok anyának segítettek a szoptatás megalapozásában, fenntartásában vagy a problémák megoldásában....
Szoptatás – Fejés
Milyen nagyszerű, hogy akkor is szeretnél anyatejet adni a babádnak, amikor a szoptatás valamiért nem lehetséges. Nagyon sokat teszel a fejlődéséért és az immunrendszere egészséges működéséért. Bár a legtöbb édesanyának egyáltalán nem lenne szüksége fejésre, ha...
Ikrek szoptatása
Ikrek szoptatása számos kihívást tartogathat, de egyáltalán nem lehetetlen küldetés. A következőkben ezt a témát járjuk körül. A cikk szerzője: 4 gyermekes ikres édesanya, dúla, önkéntes szoptatási segítőLektorálta: Tauker Anna, IBCLC, 2023-ban. Sok újdonsült vagy...
Szoptatás közben beadott oltás. Lehetséges?
Biztonságos-e a szoptatás közben beadott oltás? Csökkenti a szoptatás a csecsemők fájdalmát? Vajon minden családorvosnál van erre lehetőség? Létezik fájdalommentes oltás? Ezekre a kérdésekre igyekszem válaszolni a következőkben. Egyre több szülőben merül fel az a...